Göd, 2016.05.16.

Az egységesség utáni vágyakozásban, törekvésben mintha egy másik vágányt keresnék, mint amire eredetileg a nevelés állított, indított. Legalábbis annyi igaz ebből, hogy mai, felnőtt magam semmiképpen sem követhetek már kívülről érkező normákat. Mindegy honnan jön kívülről, a Bibliából, Páltól, Tanító hivataltól, társadalomtól, barátoktól vagy családtagoktól.

A külső norma követésének gyakorlata fenntart olyan dolgokat, amiket nem szeretnék, elvárást és megnyugvást, ha kipipálható, belső küzdelmet magammal szemben, hogy a normát tekintsem, ismerjem el felettesemnek. A vallásos szemléletben ez valamiképpen végső soron az isteni tekintélyre hivatkozva teljesen elfogadott és kívánatos. – Igaz, hogy ott is ott van az érett ember lehetősége, aki a szíve mélyén közvetlenül ismeri meg a jóságot, és azonosul vele, annál már ez a kettő voltaképpen egy. Jelentőségét is veszítheti minden norma és ajánlás, minden elvárás és megfelelés, ha egységbe kerül az ember a legbensejében megtapasztalt jóval.

Ezért arra szeretnék törekedni, hogy alázatos kereséssel és hiteles, bárha homályos sejtésekben megmutatkozó tapasztalatokkal ismerjem fel azt, ami a legjobb lehetőség bennem, és azt engedjem érvényre jutni, azt gyakoroljam, ami ezt a fejlődést érleli bennem. Kudarc és tévedés is megengedett, semmi külső kényszer nem köt, semmi belső elvárást nem támasztok, csak éltetni, nevelni, növelni szeretném egész, legjobb önmagamat.