Göd, 2016.03.10 10:40

Az egyes vallásokban megtalálható „teljes és lezárt kinyilatkoztatás” gondolata valahol érthető, az ember ilyen fontos kérdésekben nem szeretne újabb és újabb meglepetéseket, törekszik a biztonságra, arra a megnyugtató tudatra, hogy valamiképpen ő a jó oldalt választotta, és a különféle hitek kínálatában ő most a legmegfelelőbb helyen van.
Ez az eszme nagyon távol van mai gondolkodásomtól. Gonosz feltételezésem az, hogy a vallási hatalom kiemelten fontos önvédelmi reakciója is meghúzódik a háttérben, meg se próbálom kifejteni ezt a témát, mert attól tartok, hogy a haragom elragad. Túl sok jelét véltem ennek felfedezni a tanult és tapasztalt, régebbi és újabb eseményekben és megnyilatkozásokban.

Az biztosnak látszik, hogy minden vallási tanító, vallásalapító, kiemelkedő szent ember – számára igen értékes és valahol nagyon örömteli – magával ragadó belső tapasztalatokra tett szert, ami alapján tudatára ébredt annak, hogy az érzékszerveinkkel megismerhető „külső” valóság nem az egyetlen, sőt, talán nem is a fontosabb.

Nekem úgy tűnik, hogy ezek a tapasztalatok sokszínűségükön túl egyezéseket, párhuzamosságokat is mutatnak, és nagyon valószínű, hogy valójában az élményeik kiinduló pontja valahol ugyanaz, forrásuk nem a csapongó fantázia, még akkor sem, ha a tapasztalatok továbbadása során szent irataikban, hagyományukban nagyon eltérő költői nyelvezettel is találkozunk.
Ezeken az említett tapasztalatokon keresztül a valóságnak nagyon fontos, talán tényleg fontosabb oldaláról kaptunk, kaphatunk élményeket, ezeket a benyomásokat értelmezhetjük a valóság kinyilatkoztatásának, megnyilvánulásának. 

Minthogy ezt a – részben talán elrejtett – valóságot én ma nem ruházom fel egy akármilyen személy szabad döntéseinek képességével, sokkal inkább úgy látom, hogy a valóság ezt a lehetséges kinyilatkoztatást mindig nyújtja, és az egyes emberen áll vagy bukik, hogy éppen mennyire képes, mennyire szándékozik egyáltalán a mélyebb valóság üzeneteit felfogni, érzékelni.

Az az elképzelésem húzódik meg a háttérben, hogy talán magának a tapasztalati világnak van egy fontosabb, nem külső érzékszerveinkkel, hanem egyelőre csak bensőnkben megtapasztalható nagyobb része, amit a különféle hagyományok különféle nevekkel illetnek. Az én mai elképzéseim szerint az anyagi világ kutatása során egyre közelebb kerülhetünk ezeknek a jelenségeknek a megértéséhez is, nem nagyon gondolom azt, hogy az egyre kifinomultabb elméletek és műszerek egyáltalán nem érnék el ezt a részt. A hagyományos sarkos elválasztást, ami immanens és transzcendens között húzódott, kételkedéssel fogadom, nagyon erős a gyanúm, hogy a világ voltaképpen egységes.