Göd, 2016. decembertől, mindmáig 

Talán korai, talán éppen itt az ideje, mert később még butább leszek, és még zavarosabbak lesznek a gondolataim. Nagyon örülnék, ha mindegyikőtök a saját belső erejére támaszkodva hamar belátná, hogy érdemben mi már nem hiányzunk, és már éppen én sem hiányzom a teljes életéhez. Azt meg mi miattunk különösebben sajnálni, hogy máris elmentem, elmentünk, azt pedig azért nem érdemes, mert nagyon-nagyon szépnek és teljesnek éltük meg az életünket. Ami a kettőnk nagyon értékes és kölcsönösen boldogító kapcsolatán felül Tiáltalatok lett kimondhatatlanul még sokkal értékesebb és gazdagabb.

Édesanya már korábban megnyugtatott, hogy ezek a kérdések szinte maguktól megoldódnak, ahogy mi egyre több segítségre szorulunk majd, és egyre több fájdalmas együttérzésre adunk majd okot, alkalmat, mindezzel jól előkészítjük távozásunk elfogadásának megkönnyítését. Hát, nem tudjuk pontosan hogyan lesz, egyikünk sem rajong a gondolatért, hogy hosszasan és kínosan a terhetekre legyen, de ez nem igazán a mi választásunk, majd ahogyan a sorsunk adja.

Az egyértelműség kedvéért írom le, bár sejthető, hogy én nagyon nem igénylem a halálom körül lehetséges egyházi közreműködést és szertartásokat. Ha Ti az én kedvemért le tudnátok mondani ezekről, az jól illene hozzám, az emlékemhez.
Ha szükséges, hogy a hamvasztás előtt vagy után legyen közösségi búcsúztatás, örülök, ha ott kötetlen egyszerűséggel, élőszóval vagy csendben összegyűltök, illene az életemhez, ha zene is szólna időnként közben. Ha még lesz előtte mondandóm, addigra lesznek új felismeréseim, lehet, hogy én is írok egy üzenetet, ami esetleg ott felolvasható.
Örülök, ha hamvaimat szétszórjátok, amint akkor majd még a törvény megengedi, és ami nektek jónak tűnik. Ha csak azt szabad, a hely lehet egy közösségi „szóróparcella” is, vagy egyébként bárhol a szabad természetben.

Kérlek, hogy legyetek megértőek, megbocsátóak irántunk minden bénaságunkért, gátlásosságunkért, belső szabadságunk korlátaiért, és a tekintetben is, amiért mi a vagyonosodásban sem jeleskedtünk, nem tudunk értékes és maradandó anyagi javakat örökségül hagyni mindnyájatokra. Annak örülnénk, ha az eddig megszokott módon egyetértő és egymást segítő osztozásban vennétek gondozásba egymást és az utánunk maradó egész családi közösséget, másfelől dolgokat. 

Ingatlan vagyonunk mindössze a telek Kismaroson, ami Palkó, Magdi és Jancsi tulajdonában van, mi csak haszonélvezők és az eddigi terhek viselői voltunk, és Gödön a családi ház. Nem szeretnénk semmi kikötéssel élni, annak örülnénk, ha közösen határoznátok el, hogy hogyan éltek ezekkel a lehetőségekkel, illetve a továbbiakban kik vállalják ezeknek a terheit.

Időközben megkaptuk Emese édesapjának autóját, az autóról helyes lenne, ha ők, Emese és Palkó hozhatnának döntést, hogy mi legyen a további sorsa. Mi hálásak vagyunk, hogy használhatjuk és gondozhatjuk.

A két bankszámla közül az OTP számla Kinga nevén is van, ott ő intézhetné tovább az ügyeket, ha sikerül addig ilyen rendelkezést tenni. A CIB számla kettőnk nevén van, Tamást vagy Marcsit próbáljuk még megjelölni a számla további feljogosítottjaként. De ha a hagyatéki eljárás idejére mindenképpen zárolnák is ezeket, nem valószínű, hogy az összegek mérete miatt érdemi fennakadást okozna.

Arra bíztatlak Titeket, hogy a házasságban, a tartós kapcsolatban az összetartozás és a belső szabadság dinamikus egységében támogassátok és éltessétek a kapcsolatot, és a másik teljes emberré válását. Egész szívemből kívánom Nektek, mind a kapcsolatban, saját családjukban élőknek, mind az önállóan boldogulóknak, hogy ne legyen túl megterhelő számotokra a rátok bízottakért való szüntelen nagylelkű helytállás, és hogy ez egy olyan alkalom legyen, amit ki tudtok használni a legbensőbb hiteles önmagatok teljes kibontakoztatására. Nekem lényegesnek tűnik, hogy kivé leszünk közben, és hogy ebben minél nagyobb egységességet tudjatok átélni, egységességet a tettek, a gondolatok és az érzelmek tekintetében, belső növekedést, egyre tágasabb, egyre összefoglalóbb, egyre mélyebb megismerést.

Útkeresésemmel és habozó fontolgatásaimmal én is errefelé törekszem, ma még sejtésem sincs, hogy meddig, hová érek el ennek révén.
Örülnék, ha majd néha meríteni tudnátok az emlékemből, a velem együtt eltöltött időkből.